KDNP
KDNP
KDNP
 
 
 
KDNP
 
 
KDNP
KDNP
KDNPKDNP
 
 
 
 
 

A miniszterelnök helyettesítésére első helyen Semjén Zsolt jogosult

2010. június 2.

Június 1-jei hatállyal kijelölte Orbán Viktor a két miniszterelnök-helyettesét, a kormányfő helyettesítésére első helyen Semjén Zsolt, a kereszténydemokrata Néppárt elnöke jogosult. A Magyar Közlöny keddi számában kihirdetett rendelet szerint a miniszterelnök miniszterelnök-helyettesként Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert és Semjén Zsolt tárca nélküli minisztert jelöli ki. A miniszterelnök helyettesítésére első helyen Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter jogosult.

Sólyom László államtitkárokat nevezett ki
2010. június 2.

Sólyom László köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára ünnepélyes keretek között kinevezte az államtitkárokat a Sándor-palotában. A Fidesz-KDNP-kormányban a Kereszténydemokrata Néppárt négy szakpolitikusa tölt be államtitkári pozíciót. Hoffmann Rózsa a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Simicskó István, .a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Rétvári Bence, egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára Szászfalvi László lett. Tovább>>>

Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke
2010. május 29.

261 igen, 107 nem szavazattal az Országgyűlés megválaszottta Orbán Viktort a Magyar Köztársaság miniszterelnökének és ezzel egyben elfogadta a kormányprogramot is. Igennel csak a Fidesz-KDNP képviselői voksoltak. Délután Orbán Viktor bemutatta az Országgyűlésben kormányának tagjait és a miniszterek esküt tettek.


Gyurcsány sem kerülheti el a számonkérést

2010. 5. 19.
Az Országgyűlés ösztönzésére írná bele az alkotmányba a Fidesz-KDNP a kisebb, kétszáz fős parlament tényét még azt megelőzően, hogy a választójogi törvényt ténylegesen módosítaná a kormányzó többség - derült ki Szijjártó Péter fideszes politikusnak. Tovább>>

A nemzeti összetartozás napjává nyilvánítaná a Fidesz és a KDNP június 4-ét
2010. május 19.

A nemzeti összetartozás napjává nyilvánítaná a trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét közös törvényjavaslatában a Kövér László, a Fidesz országos Választmányának elnöke és Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. A parlament honlapján olvasható, ma benyújtott, A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő előterjesztés szerint az Országgyűlés kinyilvánítaná, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Tovább>>

Orbán: Folyamatosan provokálják Magyarországot

„A szlovák választásokon induló szlovák nemzeti pártok folyamatosan provokálják Magyarországot, de mi ezeknek nem ülünk fel” – jelentette ki Orbán Viktor a szlovák kormány megnyilvánulásaival kapcsolatban kedden, a KDNP elnökével aláírt új szövetségesi szerződés aláírása után Budapesten. A Fidesz elnöke beszélt az új kormány hivatalba lépéséről is. Eszerint jövő hét végén leteheti az esküt a kijelölt kormányfő és az új kabinet tagjai. Tovább>>

Megvizsgálják a távozó miniszterek vagyongyarapodását

2010. 5. 13. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megvizsgálja mind a Gyurcsány-, mind a Bajnai-kormány minisztereinek, államtitkárainak és szakállamtitkárainak, valamint hozzátartozóiknak a vagyongyarapodását - írja a Magyar Nemzet. Tovább>>

A legnagyobb KDNP-frakció jött létre 1990 óta

Elszámoltatás: Navracsics a lezárt ügyeket is elővenné

Navracsics Tibor kijelölt miniszterelnök-helyettes szerint meg kell büntetni a 2006-os brutális tömegoszlatás felelőseit.

A fideszes politikus a lezárt ügyeket is elővenné. „Több olyan esetről tudunk, amikor a bíróság megállapította, hogy bűncselekmény történt, de nem tudta megállapítani, hogy ki követte el, azaz a rendőrök nem adták ki egymást” - fogalmazott a hírTV-nek Navracsics Tibor.

A kijelölt miniszterelnök-helyettes összevetné a rendőrségi vizsgálatok eredményeit a Gönczöl-féle tényfeltáró bizottság és a Civil Jogász Fórum vizsgálatainak megállapításaival. Elmondta: a rendőrségnél is vizsgálatot kell folytatni, illetve az eddig lefolyt vizsgálatokat, a Gönczöl Katalin által vezetett tényfeltáró bizottság jelentését és a Civil Jogász Fórum jelentését is át kell nézni.

„A leendő miniszterelnöki megbízott úr feladata az lesz, hogy ezeket a vizsgálatokat fogja össze, és hogy személyes garanciája legyen annak, hogy valóban megvalósulnak ezek az eljárások, és valóban a jogállamban méltó véget fognak érni” – közölte Navracsics.

2010-05-11 (hírTV)

Családi adózást januártól
2010. május 10.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt szeretné, ha az adórendszer általános reformjának részeként, januártól bevezethető lenne a családi adózás rendszere. A parlament elé kerülő első indítványok között szerepelhet a családok csődvédelméről szóló kereszténydemokrata javaslat is – közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. A KDNP arra számít, hogy két országgyűlési szakbizottságban kaphat elnöki posztot: az alkotmányügyi, valamint az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságban. Alelnöki posztból hatot szeretnének, példaként említette az európai uniós, a költségvetési és a szociális bizottságot. Tovább>>

Schmitt Pált jelöli a Fidesz–KDNP az Országgyűlés elnökének

Schmitt Pált, a Fidesz alelnökét jelöli az Országgyűlés elnökévé a Fidesz–KDNP frakciója. A politikus megválasztásáról a parlament május 14-i alakuló ülésén döntenek a képviselők. A Fidesz-frakció szerdai alakuló ülésén frakcióvezetővé választotta Lázár Jánost. A KDNP képviselőcsoportját Harrach Péter vezeti. A Fidesz-frakció 24 tagú frakcióvezetőséget is választott, a képviselőcsoport frakcióigazgatói posztját Balla György tölti be a következő időszakban. Tovább>>>

A kettős állampolgárság megadása erkölcsi kötelesség
2010. május 3.

A kettős állampolgárság határon túli magyarok számára történő megadását említette az egyik legfontosabb célkitűzéseként újságíróknak Semjén Zsolt, aki az Orbán-kormányban általános miniszterelnök-helyettesi posztot tölthet majd be. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke megtiszteltetésnek tartja a felkérést, amit örömmel vállalt el.

A kereszténydemokrata politikus az Orbán-kormány majdani minisztereit bemutató budapesti sajtóeseményt követően az MTI kérdésére azt mondta, hogy általános miniszterelnök-helyettesként széles feladatkörrel bírhat majd.

Hozzátette: az általános miniszterelnök-helyettes munkájába várhatóan „minden politikai jellegű feladat” beletartozik majd. Megerősítette, hogy lesz a Fidesz és a KDNP között egy szerződés a kormány működési rendjéről, és ebben mindent részletesen rögzítenek majd.

Megbízatását illetően Semjén Zsolt annyit mondott: „mindig is foglalkoztam nemzetpolitikai ügyekkel és a jövőben is szívesen teszem ezt”. Mint mondta: bizonyos egyházpolitikai kérdésekkel is örömmel foglakozna majd, hiszen az egyházak ügyének képviseletét kereszténydemokrata politikusként kiemelt feladatának tartja.

Újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság biztosítása erkölcsi kötelesség, különösen 2004. december 5-ike, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás óta.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Politikai realizmus és prófétai jel – interjú Semjén Zsolttal
2010. április 29.

A Kereszténydemokrata Néppárt az egyetlen történelmi párt a magyar politika színpadán – mutatott rá az idei választáson kimondott történelmi népítéletre Semjén Zsolt, a KDNP elnöke. Az elsöprő erejű győzelemről szólva kifejtette: demokratikus választásokon hasonló mandátum többség megszerzésére nemcsak Magyarországon, de az Európai Unióban sem volt példa, a történelem fényesen igazolta a Fidesz és a KDNP között köttetett szövetség sikerességét. A létrejött politikai konstrukció lényege: a Fidesz, a nagy gyűjtőpárt biztosítja a tömegtámogatást, a KDNP, a világnézeti párt a politikafilozófiai forrásvidéket, a szellemi fundamentumot és erkölcsi iránytűt. Semjén Zsolt a két párt közötti szövetség külön erényeként tüntette fel, hogy a KDNP úgy válhatott a társadalmat érdemben alakító politikai erővé, hogy közben nem kényszerült szellemi önfeladásra, a keresztény tanítás kiüresítésére. Tovább>>>

Az ország ráérzett a siker ízére
Választás 2010. április 23.

Orbán Viktor szerint a magyar baloldal oligarchikus kormányzásának az lett a következménye, hogy a rablás alapértékké vált és rendszerré szerveződött a politikájukban. Ma már olyan zülléssel állunk szemben, amelyet egyfajta módon lehet kezelni. Ki kell mondani, nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ennek vége. Az ehhez szükséges gyakorlati lépésekhez is kell a nagy többség. A Magyar Nemzetben pénteken megjelent interjúban azt mondta, hogy a kétharmaddal járó felelősség nem nyomasztja, sőt vonzza. Tovább>>>

Meg kell erősíteni a házasság és a család intézményét
2010. április 22.

„Szeretnénk megvédeni és megerősíteni a házasság és a család intézményét” – nyilatkozta a Népszabadságnak Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, s ezzel nyilvánvalóvá is tette: visszavonják a nemrégiben elfogadott új Ptk.-t.

A KDNP és a Fidesz a család intézményét szeretné erősíteni azzal, hogy visszavonná a nemrégiben a szocialisták és a szabad demokraták által elfogadott polgári törvénykönyvet (Ptk.), s helyette új kódexet alkotnának. Harrach Péter, a parlament kereszténydemokrata alelnöke a kormányközeli napilapnak úgy nyilatkozott: valóban szeretnék megvédeni és megerősíteni a házasság és a család intézményét, de nem akarják a társadalomra erőltetni a kereszténydemokrata modellt. A tervezett módosításokat a politikus szerint a demográfiai mutatók indokolják, s az, hogy „a házasság intézménye nagy válságban van”. Tovább>>

Botrány az ORTT-ben: az MSZP-SZDSZ egyik utolsó bosszúja
2010. április 21.

A Kereszténydemokrata Néppárt felszólította az az Országos Rádió és Televízió Testületet, illetve annak soros elnökét, hogy semmiképp se kössön szerződést a Klubrádióval, amelynek a mai napon törvénysértően odaítélte azt a frekvenciát, amelyre a Magyar Katolikus Rádió is pályázott. Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője pártja nevében kiadott közleményében szánalmasnak nevezte Lendvai Ildikó MSZP elnök vízióját a jobboldali médiaterrorról, miközben a balliberálisok jóvoltából a deviáns magatartásformákat propagálni mindig kész, a Gyurcsány-Bajnai-féle kormányzati rombolás hű médiatámogatójaként elhíresült Klubrádió megkettőzheti médiaerejét, míg a több, mint 6 millió katolikus magyar embernek szóló műsorok hangja elhalkul. Tovább>>

A rendszerváltoztatás utáni legnagyobb KDNP frakció fog megalakulni + Videó
Választás 2010. április 19.

A rendszerváltoztatás utáni legnagyobb KDNP frakció fog megalakulni – közölte a párt elnöke a Magyar Televízió reggeli műsorában hétfőn. Semjén Zsolt a Duna televízió reggeli adásában kifejtette: a háború utáni legnagyobb politikai győzelmet aratta a Fidesz-KDNP szövetség, az emberek bölcsebbek, mint azt a politológusok gondolták. Tovább>>>


„Olyan kormányzati ciklus elé nézünk, amikor a tisztesség és az igaz beszéd a helyére kerül”
2010. április 19. Az erkölcsi nevelés – az iskolai nevelés egy fontos szelete – szorult háttérbe és kérdőjeleződött meg az elmúlt nyolc évben. A helyzetet az oktatási szabályok megváltoztatásával is orvosolni kell – jelentette ki a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt oktatáspolitikusa. Szerinte óriási károkat okozott az évismétlés tilalma, valamint a pedagógusok szakmai döntésének totális megkérdőjelezhetősége a szülők és a társadalom részéről. Tovább>>

„A második forduló kérdése az, hogy egységes Magyarország lesz, vagy széthúzás” +video
2010. április 12.

Nagyszerű nap volt – jelentette ki Orbán Viktor, a 2010-es országgyűlési választások vasárnapi első fordulójának elsöprő Fidesz–KDNP-s sikerére utalva nemzetközi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ezen túlmenően történelmi nap is. Orbán Viktor úgy fogalmazott: kirajzolódott, miről szólt az első választási forduló. Az irányról, hogy merre menjen az ország, milyen változások kellenek. A második forduló kérdése az, hogy egységes Magyarország lesz, vagy széthúzás. A Fidesz elnöke szerint minél nagyobb az egység, annál hamarabb lesz felépülés, annál hamarabb léphet az ország a szorult gazdasági helyzetből való kivezető útra. Tovább>>>

Elsöprő Fidesz-KDNP győzelem
Választás 20102010. április 11.

Az összesített, nem végleges eredmény szerint a választók 52,76 százaléka (2.666.727 szavazó) a Fidesz-KDNP-re szavazott. Az MSZP 19,3 százalékkal (975.292) a második helyen végzett. A Jobbik 16,7 százalékkal (844.169) a harmadik. Az LMP 7,43 százalékkal (375.310) a negyedik, parlamentbe jutó párt. Az MDF (2.65 százalék, 134.157 szavazat) és a Civil Mozgalom (0,9 százalék, 45.246 voks) nem került be az Országgyűlésbe. A Fidesz-KDNP 119 kerületben már az első körben megszerezte az egyéni mandátumot. Az országban csak egy helyen vezet nem fideszes jelölt. Két megyében (Bács-Kiskun és Vas) a szavazatok több mint 60 százalékát kapta a Fidesz-KDNP. Valamennyi területi listát a Fidesz-KDNP nyert meg a választás vasárnapi első fordulójában, a pártszövetség 87 területi listás mandátumot kapott. Az Országos Választási Iroda honlapja szerint 265 mandátumot osztottak ki az első forduló után, ebből 206 a Fidesz-KDNP-é. Az MSZP 28, a Jobbik 26, a Lehet Más a Politika 5 mandátumhoz jutott. Tovább>>>

A Jobbik rossz válaszokat ad az ország problémáira
Választás 2010 április 3.

Mindig katasztrófához vezetett, amikor hazánk vezetői akár jobbra, akár balra, de letértek a Szent István által kijelölt, a kereszténységhez és Európához szabott útról – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Szerinte a Jobbik rossz válaszokat ad a balliberális kormányzatok által csődközeli állapotba juttatott ország problémáira. A kereszténydemokrata politikus úgy véli: erkölcsi megfontolásból is szükséges, hogy a következő kormány végrehajtsa az elszámoltatást, az embereknek látniuk kell kik a felelősök hazánk történelmének egyik legmélyebb válságáért. Mindennél fontosabb azonban a demográfiai lejtmenet megfordítása, ezért a KDNP a családi adókedvezmények rendszerének ismételt bevezetését javasolja. Tovább>>

Életcélunk, hogy segítsünk a katasztrofális demográfiai helyzeten
2010. április 1.

„Köszönettel tartozom a kalocsai polgároknak, akik a bizalmukkal lehetővé tették azt, hogy a Magyar Országgyűlésben képviselhetem Kalocsa és Kalocsa környékének az érdekeit, és országos témákban is megszólalhatok” – jelentette ki Semjén Zsolt, a térség képviselőjelöltje a róla készült portréfilmben. Az összeállításban szó esik többek között a családi jövedelemadózásról, a hungarikumok törvényi védelméről. „A bukott szocialista kormány nem tudta annyira lerombolni az országot, hogy az emberek segítségével mi ne tudjuk újraépíteni” – zárja gondolatait a kereszténydemokraták elnöke. Tovább>>>

A Jobbik keszthelyi jelöltje

…..nem gyilkos vagyok, hanem hóhér…..

Dr. Pap Ervin visszautasította, hogy „6 millió ember gyilkosának„ nevezték, mert ahogy elmondta: „Azt, hogy 6 millió magyar gyilkosaként aposztrofáltak, ezt azért is vissza kell utasítanom, hisz rossz az analógia, hisz nem gyilkos vagyok, hanem hóhér. Tehát innentől kezdve teljesen más megvilágítás alá kell hogy essen ez a dolog. Én egy végrehajtó intézményben dolgozom, az abortusz törvényi keretek között zajlik, tehát ezzel kapcsolatosan nem nekem kell úgy érzem nyilatkozni.” Tovább>>

A legnagyobb bűnözők az ország vezetői között vannak
2010. március 26.

Az eddigieknél sokkal markánsabb, erőteljesebb közép-európai politikát és határozott nemzetpolitikát szorgalmazott Martonyi János korábbi külügyminiszter a Látleletek 2010 tavaszán címmel rendezett konferencián. Ugyanitt Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke kijelentette: Magyarország az erkölcsi anarchia szélén áll, a legnagyobb bűnözők az ország vezetői között foglalnak helyet. Az elszámoltatás nem politikai szempontból, hanem az ország erkölcsi rendjének helyreállítása miatt elkerülhetetlen. Tovább>>

Összehangolt európai akció- Magyarországon a KDNP aláírásgyűjtésbe kezd a szabad vasárnapért
2010. március 25.

Magyarországon is aláírásgyűjtés indul a közeljövőben a szabad vasárnapért az unió több tagállamához hasonlóan – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt „Szabad Vasárnap” kampányának koordinátora. Az egész Európai Unióra kiterjedő akció célja, hogy a vasárnapi munkavégzést európai jogszabály szorítsa a kontinensen ésszerű korlátok közé. Tovább>>

A KDNP tudomásul veszi az Alkotmánybíróság döntését a bejegyzett élettársi kapcsolatról
2010. március 23.

A KDNP tudomásul veszi az Alkotmánybíróság kötelező érvényű döntését a bejegyzett élettársi kapcsolatokról, de továbbra is meg szeretnék erősíteni a házasság és a család alkotmányos védelmét. Salamon László, a párt képviselője elmondta: jogi szabályozással szeretnék ezt megvalósítani, a megoldás mikéntjét a párt szakemberei vizsgálják. Tovább>>

A magyar vidék a mi megtartó erőnk
Széles Gábor szerint kulcsfontosságú lesz a helyi gazdaságok és a helyi piacok beindítása

A helyi piacok fellendítéséről, a helyi pénzek bevezetéséről és a posztkommunizmus lezárásáról beszéltek az előadók tegnap, a Korrekt-túra békéscsabai estjén. Tovább>>

Egyszerűbb egyházat alapítani, mint egy bélyeggyűjtő egyesületet
Választás 2010.2010. március 19.

Széles konszenzussal módosítani kell az egyházalapítási törvényt, mert a mostani helyzet tarthatatlan – hangsúlyozta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke lakossági fórumon Ajkán. Ma egyszerűbb egyházat alapítani, mint egy bélyeggyűjtő egyesületet – jelentette ki, megjegyezve: tömeges a visszaélés, amikor is nem vallási tevékenységet folytató társulatok „eklézsiabizniszt művelnek és közpénzeket csapolnak meg”. Tovább>>>

Szent István vagy Koppány?
2010. 03. 18. Ha egy állam nem látja el a saját feladatait, szétesik gazdaságilag, morálisan és pénzügyileg, akkor mindig vannak válságjelenségek. Ha erős kormányzás van, akkor viszont csökkenni fognak ezek a jelenségek. Vannak nagyon súlyos problémák, melyekre vannak nagyon rossz válaszok. Ilyen rossz válasz például a magyar gárda. A társadalmi problémákat azonban komolyan kell venni. ATV interjú Semjén Zsolttal.
Tovább>>>

Soltész Miklóshoz fordultak a gyógyszerészek
2010. március 16.

Mit kíván a magyar gyógyszerész címmel 12 pontban foglalta össze a Magyar Gyógyszerészi Kamara, hogy miben látják a piac jövőjét. A többi között felelős minisztérium és a patikaliberalizáció leállítása szerepel a követelések között. A 12 pontot tartalmazó dokumentumot kedden adták át a Fidesz és a KDNP népjóléti kabinetjét vezető Soltész Miklósnak. Tovább>>>

Itt a Fidesz programja! ITT>>

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vezeti a Fidesz-KDNP országos és Fejér megyei listáját is az áprilisi országgyűlési választáson – jelentette be Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke az ötödik helyet foglalja el ezen a listán. Nyilvános a pártszövetség programja is, ez a Nemzeti ügyek politikája címet viseli. A Fidesz és a KDNP 95 oldalas programja hat nagyobb részben mutatja be a kormányzati elképzeléseket. Orbán Viktor öt alapértéket fogalmaz meg, amelyekre szerint a következő ciklus kormányzatának építenie kell, ezek a munka, az otthon, a család, az egészség, a rend. A programban a szociális kérdésekről Soltész Miklós, az Országgyűlés szociális bizottságának KDNP-s alelnöke ír. Nézze meg a szövetség országos és területi listáit. Tovább>>

A párt választási listáiról döntött a Fidesz
A Fidesz-KDNP országos és területi listáiról döntött mai ülésén a párt országos választmánya. Ezt Kövér László választmányi elnök mondta pénteken újságíróknak.
2010. március 12.,

Végleges az egyéni képviselőjelöltek névsora Tovább>>>

Látens: A 168 óra Vonával üti Orbánt

Kövér László szerint látens munkamegosztás van a Jobbik és az MSZP között. Valami okból ez jutott eszembe, amikor Vona Gábor Orbán köpködését olvastam a 168 óra tálalásában. Gyurcsányban és Vonában az a közös, hogy mindketten Orbán ellen harcolkodva akarnak felemelkedni. Tovább>>>

A demokrácia egyetlen mutatója az emberek akarata
Választás 2010. 2010. március 9.

Nem a Fidesz-KDNP pártszövetség a hibás azért, hogy egyes kis pártoknak nehezen megy a kopogtatócédulák gyűjtése, és talán jobb lenne, ha ezek a pártok levonnák a helyzetből fakadó tanulságokat - nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

A KDNP továbbra is szívesen fogadja a kopogtatócédulákat, bár a kétmillió összegyűjtött példány soha nem látott teljesítmény – jelentette ki a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában Semjén Zsolt a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Tovább>>

Diszkriminálja az egyházat a kormány: sérül a jogállam
2010. március 4.

Félmillió dollárral segíti a haiti földrengés áldozatait a Magyar Katolikus Egyház a templomi gyűjtésekből – hangzott el az MKPK tavaszi ülésének sajtótájékoztatóján. Eközben a tavalyi évhez képest idén nagyságrendileg 10 százalékkal kisebb költségevetésből kell gazdálkodnia a Katolikus Egyháznak. Az egyház jogi útra tereli az iskoláinak járó közoktatási kiegészítő támogatások ügyét, mivel a kormány több ponton is megsértette az egyház alkotmányos jogait és az Apostoli Szentszékkel kötött nemzetközi szerződést. Tovább>>>

Nőtt a Fidesz előnye
2010. március 3.

Növelte előnyét a Fidesz február utolsó hetében és most már az aktív szavazók 48 százalékának a szavazatára számíthat, míg az MSZP ebben a körben csupán 10 százalékon áll – derül a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Heti Válasz számára készített. Az intézet szerint a szocialisták legfeljebb 20 százalékot érhetnek el. Tovább>>>

KDNP-s színekben indul Pálffy István
2010. március 2.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) színeiben indul a tavaszi országgyűlési választásokon Pálffy István televíziós műsorvezető – erősítette meg a sajtóinformációkat Halász Zsuzsa, a párt szóvivője. Pálffy azt mondta, hogy vannak helyzetek, amikor oda kell állni azon értékek mellé, amelyeket civilként vall. Mivel a parlamenti választásokra az egyéni helyekről már döntöttek, így Pálffy István országos vagy megyei listán indulhat el.

kdnp.hu


Az MSZP legnagyobb blöffje, hogy szocialistának nevezik magukat
2010. március 1.

Mit képviselnek a kampányban és egy jobbközép kormányban a kereszténydemokraták? Mire számíthatnak az ország kirablói, erkölcsi lezüllesztői? Semjén Zsolt, a KDNP elnöke többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt a HírTv Kontraszt című adásában. Emellett kifejtette azt is, hogy a KDNP elismeri a piac fontosságát, de azt vallja, hogy a piaci viszonyoknak nem kell az élet minden területén - pl: az oktatásban, kultúrában, szociálpolitikában - érvényesülnie. Semjén Zsolt szerint az MSZP legnagyobb blöffje, hogy szocialistának nevezik magukat, ők valójában az újburzsoázia rétege, és a multinacionalista nagytőke strómanjai. Az adás megnézhető itt.

Magyarországon az oktatástól kezdve a szociálpolitikáig minden változásért kiált
2010. február 27.

Adócsökkentést szorgalmazott a magyar vállalkozások életben maradásáért Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a párt III. országos konferenciáján. A KDNP elnöke kijelentette: a neoliberálisok által vallott adóemelésről és megszorító csomagokról bebizonyosodott, hogy csak válságot teremtenek, s nem kivezető utat jelentenek. Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt oktatáspolitikusa új oktatási törvények megalkotására tett ígéretet. Mint mondta: „pénzközpontú, materiális gondolkodás” jellemzi a mai oktatáspolitikát. Nagy Kálmán, a KDNP egészségpolitikusa közölte: vissza kell hozni azt a szemléletet, melyben a beteg érdeke, és lehető legmagasabb színvonalú ellátása az elsődleges. Azt ígérte, hogy helyreállítják az orvosok önbecsülését és stabilizálják az ellátást. Hargitai János, a KDNP gazdasági szakpolitikusa szerint ma Magyarországnak nincs gazdasági szuverenitása, a Nemzetközi Valutaalap és külföldi pénzintézetek diktálják, milyen gazdaságpolitikát kell folytatni. Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője szerint olyan szolidáris szociálpolitikára van szükség, amely nemcsak ad, de el is vár. Tovább>>

Az OVB a korrekt tájékoztatás helyett játszmát folytat

Dr. Vejkey Imre alkotmányjogász véleménye szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) a 2010. évi országgyűlési választásra szóló hirdetmény ügyében a választópolgárok korrekt tájékoztatásának szorgalmazása helyett játszmát folytat! Az OVB ugyanis 2010. február 25-én hozott 133/2010. számú határozatával elkésettség címén alaptalanul elutasította dr. Vejkey Imre kifogását. A kifogás arra irányult, hogy megtévesztő az OVI hirdetménye a 2010. évi országgyűlési választás külképviseleti szavazásának időpontjával kapcsolatosan. Tovább>>

KDNP III. országos konferencia
2010. február 22.

2010. február 27-én, 10 órakor kerül sor a Kereszténydemokrata Néppárt III. országos konferenciájára. Helyszín: Budapest, V. ker., Arany János u. 10. (Aranytíz Kulturális Központ, Színházterem). Program>>

KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA

(Kövér László beszéde)
A szembenézés napján ki kell mondani, hogy azok, akik kisstílű politikai alkukkal hatalmon tartották a reménytelenség kormányát, szavazataikkal meggátolták a parlament feloszlását, új választások kiírását, cselekvőképes, a válságból kivezető utat mutató kormány munkába állását, együtt és külön-külön is felelősek az ország további süllyedésért, leszakadásáért, családok elszegényedéséért, a reménytelenség eluralkodásáért, gyermekeink jövőjének eltemetéséért. Ha eljön az idő, már pedig nagyon hamar eljön, akkor tetteikéről számot kell adniuk. Tovább>>>

Itt az idő! – Új szakaszba lép a választási felkészülés
2010. február 24.

Új szakaszba lép hétfőtől a Fidesz–KDNP választási felkészülése: a pártszövetség politikusai, országgyűlési képviselőjelöltjei és szakértői országjárásba kezdenek, az önkéntesek pedig – a jelöltekkel együtt – közterületi helyszínekre települnek ki és „ott folytatják a párbeszédet a választópolgárokkal”. Tovább>>

Hackertámadás érte az Országos Választási Iroda weboldalát

2010. 2. 23.
Ismeretlenek, feltehetően hackerek támadták meg az Országos Választási Iroda weboldalát – tudta meg a Független Hírügynökség.
A www.valasztas.hu egyik - közvetlenül nem elérhető – aloldalán a "Maszop maffiózóiról", a másik a "Zsidesz - Magyar Politikusbűnöző Szövetségről" míg a harmadikon a Jobbikról, mint "egyetlen tiszta pártról" tesznek említést.
A támadást a kuruc.info egyik programozója vállalta. Az Országos Választási Iroda munkatársai már vizsgálják az esetet. (Szerző: Világgazdaság Online - Független Hírügynökség)

Tíz évet vettek el minden magyar életéből a szocialisták
Országgyűlési tudósítás 2010. február 22.

Hibás kormányzati politikájukkal minden magyar választópolgár életéből tíz évet vettek el a hatalomba magukat bevásárló MSZP-kormányok – jelentette ki Hargitai János, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese a miniszterelnök az ország jelen helyzetéért a felelősségvállalást teljességgel mellőző, a válságkezelést sikertörténetként beállító, a következő kormány számára cinikusan feladatokat, elérendő célokat megjelölő, patetikus hangvételű parlamenti búcsúbeszédére reagálva. A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta a Gyurcsány nevével fémjelzett korszakot a gátlástalanság, a mindent elöntő korrupció jellemzi, a szocialisták egy versenyképtelenné tett, rendetlenségbe züllesztett országot hagynak örökül. Tovább>>>

A Jobbik a demokrácia szempontjából kihívás

2010. február 19.

Kövér László a Magyar Írószövetség rendezvényén úgy fogalmazott, hogy a Jobbik, amely szerinte az elmúlt nyolc év kormányzásának szükségszerű következménye elsősorban nem a Fideszre nézve kihívás, hanem a demokrácia szempontjából. A Jobbikot ugyanis a demokráciában csalódott emberek kiábrándultsága, hitevesztettsége emeli meglepően magasra. A fiatal korosztályokat tekintve azonban a Fidesz számára is kihívást jelent a Jobbik. Tovább>>

„Megakadályozzuk, hogy külföldiek felvásárolják a magyar földet”
2010. február 17.

Bármilyen döntést hoz az Európai Unió a magyarországi földvásárlási moratórium meghosszabbítása ügyében, a leendő Fidesz–KDNP-kormány mindenképpen megakadályozza, hogy a külföldiek földet vásárolhassanak Magyarországon – jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján. A pártelnök úgy fogalmazott, hogy helyes volt a szocialisták kezdeményezése ebben a témában, de már korábban meg kellett volna tenniük. Támogatja a jobboldal, hogy az Európai Unió hosszabbítsa meg a földvásárlási moratóriumot, de bármi lesz is a döntés, az új kormány megakadályozza, hogy „külföldiek felvásárolják a magyar földet”. Tovább>>


Magyarország magyar ország maradjon
2010. február 16.

Orbán Viktor szerint megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő 15-20 évét ne a duális erőtér határozza meg, hanem egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli. A Fidesz elnöke ezt a Megőrizni a létezés magyar minőségét című beszédében fejtette ki, amelyet szerdai számában közöl vitaindítóként a Nagyítás című hetilap.

A teljes cikk: ITT>>>

Nyakó még az ötvenes években él
2010. február 16.

A szocialisták nehezményezik Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök politikai állásfoglalását. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a stop.hu-nak elmondta: Nyakó Istvánnak semmi köze ahhoz, hogy egy püspök, mint magyar állampolgár, milyen politikai véleményt fogalmaz meg. Úgy látszik, hogy az MSZP szóvivője még mindig az ötvenes években él, amikor még egy pártbizottságból akarták megmondani, hogy egy püspöknek mi legyen a véleménye. Hozzátette: egy ilyen egyházi személynek pontosan ugyanolyan joga van a politikai véleményét kifejezni, mint egy matematikatanárnak, egy péknek, vagy egy villamosvezetőnek. Tovább>>

Iskola, erkölcs, tudás

2010. Február 12.

[1]Tavaly novemberben készült el a KDNP oktatáspolitikai programja, mely az Iskola, erkölcs, tudás nevet viseli. Ennek lényege, hogy olyan oktatási rendszer épüljön ki Magyarországon, amelyben megerősödik az értékrend, ezzel párhuzamosan javul a gyerekek tudása, valamint fontos eleme a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása is. Többek között ennek a programnak a részleteiről beszélt Hoffmann Rózsa, a KDNP szakpolitikusa február 10-én, a Rádió C Élesztő című műsorában. Lejátszás>>>

Pazarló a pénzfelhasználás a szociális területen
2010. február 11.

Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője szerint aggályos a költségvetési pénzek felhasználása a szociális területen is, a pazarlás a BKV-hoz és a MÁV-hoz hasonló méreteket ölt. A kereszténydemokrata politikus álláspontja szerint az általa említett pazarlást jelzi az is, hogy a rendszer működtetési, igazgatási költsége a 200 ezres létszámcsökkenés ellenére az elmúlt esztendőkben tízszeresére, 240 millió forintról 2,4 milliárd forintra emelkedett. Tovább>>

Hiperliberális agyrém: nincs fiú, és nincs lány
2010. február 10.

Tudatosan kerülni kell a nemi sztereotípiák – a fiú-lány szerepek – erősítését az óvodákban – erre jogszabályban kötelezi a kormány a kisgyermekek nevelésével foglalkozó pedagógusokat. Az óvodai nevelés alapprogramjának november végi módosításában. A KDNP élet- és természetellenesnek tartja a kormányrendeletet. A nő és a férfi közötti különbség az alapja a családnak, az emberiség fennmaradásának. Hoffmann Rózsa, a párt oktatáspolitikusa azt mondta, kormányváltás után eltörlik a jogszabályt. Tovább>>>

Vegyük komolyan az oktatást!
2010. február 9.

A Kereszténydemokrata Néppárt ezúton szeretné világossá tenni mindenki, de főképp azok előtt, akik a közvéleményt tájékoztatják, hogy Hoffmann Rózsa, a KDNP országgyűlési képviselője és oktatáspolitikusa nem a magánvéleményét közölte akkor, amikor a pedagógusok munkájával kapcsolatban egy külső, objektív szakmai ellenőrzési-értékelési rendszer kiépítéséről beszélt, hanem a párt oktatáspolitikai elképzeléseit ismertette. Tovább>>

Mit üzen a történelem Mesterházy Attilának?
2010. február 8.

Mesterházy Attila az MSZP kampány-szórólapján a következőket írja: „36 évesen ahhoz a nemzedékhez tartozom, mely a rendszerváltás után vált felnőtté. Számunkra a demokrácia és a szabadság olyan lehetőség, amelyet készen kaptunk az előző generációktól.” Mesterházy Attilának azt üzenjük: ideje volna megismerkednie a magyar történelemmel. Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje ne tegyen úgy, mintha pártjának semmi köze nem lenne ahhoz a politikai közösséghez, amelyet 1989-ig Magyar Szocialista Munkáspártnak hívtak, és amely 45 éven át diktatórikus módon határozta meg a demokrácia és a szabadság éppen aktuális fokát. Tovább>>

Orbán: A magyaroknak elege lett a gyenge vezetésből (+videó)

A gazdasági növekedés beindítása lesz a következő kormány első és legfontosabb feladata - ezt mondta Orbán Viktor hagyományos országértékelő beszédében.

Videók:
Tekintse meg Orbán Viktor országértékelő beszédét

Súlyos jogi aggályok merülnek fel az MSZP választási indulása kapcsán
2010. február 2.

Vejkey Imre az Országos Választási Bizottság (OVB) KDNP-s delegáltja múlt héten indítványozta, hogy a csatolt dokumentumok hiányosságai miatt függesszék fel az MSZP nyilvántartásba vételét. Az OVB többsége ezt elutasította és végül a Legfelsőbb Bíróság (LB) is helybenhagyta a döntést. Vejkey Imre ennek ellenére vallja: a végzés ellen súlyos jogi aggályok merülnek fel; 21 év óta ugyanazon hiányos fővárosi bírósági anyag alapján történik ugyanis az MSZP választási indításának engedélyezése.Tovább>>

Talicskával tolták ki a pénzt: Gyurcsány mindenről tudott?
2010. február 1.

A fideszes Balsai István véleménye szerint korábban Gyurcsány Ferenc határozta meg, mi történjen a BKV-nál, és ezt a volt kormányfő Hagyó Miklós akkori szocialista főpolgármester-helyettesen keresztül intézte. Tovább>>

Az oktatáson a fő hangsúly
2010. január 28.

Az oktatás is válságban van Magyarországon, bár a kormányzat erről másként vélekedik; az ország iskoláiban, a pedagógus társadalomban egyaránt romlott a közhangulat, egyre nagyobb az elkeseredés, a kilátástalanság érzete – jelentette ki Hoffmann Rózsa, a KDNP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján Miskolcon. Tovább>>>

Az MSZP menetközben átírná az MTV elnökválasztási szabályait
2010. január 28.

Elfogadhatatlannak tartja az MTV-t felügyelő közalapítvány kuratóriumának kereszténydemokrata elnökhelyettese, hogy az utolsó pillanatban változtassanak a televíziós elnökválasztás szabályain. Balogh László egy futball hasonlattal élve kijelentette, amit az MSZP csinál, az olyan, mintha a focidöntőben a 89. percben az egyik csapat egy-nullra vezetne, majd egy perccel a lefújás előtt megváltoztatnák a szabályokat mondván, hogy ettől kezdve a győzelemhez két gól kell. Tovább>>

Mindenki bankbetétjét kockáztatják a szocialisták!
2010. január 26.

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a kormány és a szocialisták a betétesek pénzét teszik kockára azzal a kormányrendelettel, amely a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által kiszabott bírságokból származó bevételek felhasználásáról szól – mondta Rétvári Bence, a párt országgyűlési képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke sajtótájékoztatóján. Tovább>>>

Április 11-én lesznek az országgyűlési választások
2010. január 22.

A Kereszténydemokrata Néppárt üdvözli a köztársasági elnök azon döntését, hogy az országgyűlési választások első fordulóját április 11-re írta ki – közölte Halász Zsuzsa, a párt szóvivője. Mint mondta, erre számítottak, hiszen Sólyom László korábban már bejelentette, hogy a lehető legkorábbi időpontra tűzi majd ki a voksolást. A KDNP, ahogy eddig, ezután is mindent megtesz az emberekért és a változásért. Tovább>>

A Kereszténydemokrata Néppárt mély megrendüléssel tudatja, hogy 2010. január 20-án hajnalban, 50 éves korában elhunyt

Kuzma László, a KDNP országgyűlési képviselője.

A párt a saját halottjának tekinti.

Kuzma László 1960-ban született Nagykanizsán. 1998-tól 2002-ig a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja, valamint az oktatási, közművelődési és tudományos bizottság elnöke volt. A 2002. évi országgyűlési választásokon szerezett parlamenti mandátumot a FIDESZ-MDF jelöltjeként, az oktatási és tudományos állandó bizottságban tevékenykedett. Tagja volt a GREEN Pannónia Alapítvány kuratóriumának. 2006-ban a Somogy megyei területi listáról került be az országgyűlésbe.


A nyugdíjak reálérték értéke változása egyes kormányzati ciklusban

Kormányzati ciklus
Reálnyugdíj változása
Antall-kormány (1990-1994)
-8,2 %
Horn-kormány (1994-1998)
-11,9 %
Orbán-kormány (1998-2002)
+22,2 %
Szocialista kormányok 2006-ig
+19,6 %
Szocialista kormányok 2006 óta
-3,8 %

Forrás: kdnp

RIASZTÓ ADATOK

Tények és vélemények a magyar gazdaságról – 2010. január Tovább>>

Az új kormány megszüntetné az egyházi iskolák hátrányos megkülönböztetését
2010. január 18.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint őszintén kell beszélni az emberekkel arról, hogy milyen állapotba juttatta az országot a szocialisták és a szabad demokraták kormányzása. Semjén Zsolt nagy áldásnak tartaná az ország szempontjából, ha megszereznék a kétharmados többséget. A Pártelnök arra figyelmeztet, hogy az MSZP – hagyományaihoz hűen – ismét gátlástalan hazugságkampányra készül. Tovább>>

Kaptam – küldöm - egyetértek

Az emberek türelemmel viselik a közlekedési nehézségeket

Az emberek türelemmel viselik a közlekedési nehézségeket - szinte56-os szolidaritást érzek az utasok között, és egyértelmű szimpátiát a sztrájkolók iránt - pedig, bizony nem könnyű. Mindenestre végülis mindenhová el lehet jutni, intelignsen jelölték ki a sztrájkolóük, jphy melyik vonalakat járatják, A 4-es tuja nem jár, csak a 6-os, negydóránkint. Szorongunk, mint a heringek, de senki nem panaszkodik, nincs idegeskedés. A hegyre is fel lehet jutni, a 11-s is jár, igaz egy kocsi futkos oda-vissza. Másutt, pl. a Hűvövolgy felé "szerzőzdéses", nem kék busz jár, 259-os számmal. Jó most Budapesten hét végén Pesten lenni, vidékről, Kethelyről nem tudjuk beleélni magunkat ebbe a csodálatos hangulatban. Egy-két komcsi próbál a sztrájkolók, sőt Orbán ellen hangulatot kelteni, de nincs rájuk vevő. Hajrá Magyarország!

88 esztendős korában elhunyt Fekete Gyula

A Magyar Írószövetség mély fájdalommal tudatja, hogy 2010. január 16-án 88 esztendős korában elhunyt Fekete Gyula író, szociográfus, újságíró, a Magyar Írószövetség Örökös Tagja. Temetéséről később intézkednek.

Fekete Gyula 1922-ben született Mezőkeresztesen, 1942-től a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közgazdasági karának hallgatója volt. 1956-ban a Magyar Írószövetség prózai szakosztályának titkára lett; decemberben letartóztatták, 1957-ben szabadult. 1965-ben a Budapest című folyóirat szerkesztője lett. 1966-ban kezdte „Egy korty tenger” című rádiós sorozatát.

A nyolcvanas években volt a Magyar Írószövetség alelnöke, 1988-ban a Hitel szerkesztőségének munkatársa lett. 2004 óta a Százak Tanácsa közhasznú egyesület alapító-elnöke. Háromszor kapott József Attila-díjat, 1991-ben 1956-os Emlékéremmel, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2009-ben Prima-díjjal tüntették ki. mno.hu

Minden körzetben esélyesek a KDNP jelöltjei
2010. január 15. Az Unió történetében nem volt precedens arra, hogy egy politikai konstrukció stabilan az abszolút többség fölötti támogatást tud maga mögött – közölte Semjén Zsolt a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában. Mint mondta: évtizedekkel ezelőtt csak a brit konzervatívoknak sikerült ötven százalék fölötti támogatást elérniük. A pártelnök kifejtette: a két párt megtalálta azt a formációt, ami a jobbközép szavazatait képes maximalizálni, és elérni olyan szavazókat is, akik nem jobboldaliak. A műsorban elmondta: az egyéni körzetekben húsz körzetben indul kereszténydemokrata képviselő, és minden körzetet megnyerhetőnek tart.kdnp.hu


„Itt az idő” – önkénteseket toboroz a Fidesz- és a Kereszténydemokrata Néppárt
2010. január 14.
Az embereknek alapvetően arról kell dönteniük az idei országgyűlési választáson, hogy le akarják-e zárni a Gyurcsány-korszakot vagy sem – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője a toborzási akciót meghirdető sajtótájékoztatón. Tovább>>>
Nem akar csillapodni a sztrájkláz - Összefoglaló
2010. 1. 13. 14:55
A BKV közlése szerint a határozatlan idejű sztrájk második napján, szerdán kora délután már 43 busz- és 5 villamosjárat közlekedett. A postások és a Malév dolgozók sztrájkjában azonban cseppet sem csitultak a kedélyek. Sőt, holnaptól a vasutasok is beszállnak a sztrájkba. Tovább>>
Nincs megegyezés: a sztrájk folytatódik
A sztrájkolók feljelentést tettek a rendőrségen ismeretlen tettes ellen közúti közlekedés szándékos veszélyeztetése, közüzem megzavarása és veszélyeztetése gyanújával. Bírósághoz fordulnak sztrájktörés miatt. A BKV is befeszít. Szerintük törvényesen alkalmaznak sofőröket. Tovább>>
Dobai Miklós: Sztrájk van…
Sztrájk van, s minden jel és híradás arra utal, hogy a BKV dolgozói holnap folytatják munkabeszüntetésüket, amivel nem az utazóközönséget szeretnék bosszantani, hanem az egyre romló munkafeltételek ellen tiltakoznak. Azok ellen a munkafeltételek ellen, melyeket főnökeik nem utolsó sorban az egyre romló gazdasági-pénzügyi helyzettel indokolnak. Indokolnak, s ugyanakkor egymásnak olyan fizetéseket, jutalmakat s végkielégítéseket szavaznak meg, s fizetnek ki, melyekről nem hogy az egyszerű BKV dolgozók, de más egyszerű földi halandók álmodni sem mernek, magyarul szórják a pénzt. Egymásnak! Tovább>>
A Teremtés elleni támadás az egyneműek házassága
2010. január 11.
Azok a törvényhozók, akik nem veszik figyelembe a nemek közötti különbségeket, a Teremtés ellen intéznek támadást – jelentette ki XVI. Benedek pápa. Pénteken fogadta el a portugál törvényhozás az azonos neműek közötti házasságot. A katolikus egyházfő májusban látogat az ibériai országba. Tovább>>
Egymilliós pluszkiadás a benzintender miatt - és ez csak egyetlen hivatal!
Minden eladó, még az árva gyerekek otthona is!
2010. január 7.
Miskolc szocialista városvezetői úgy adják el a gyerekotthont, hogy még nem tudják, hová fogják költöztetni az ott lakó 172 gyermeket – hívta fel a közvélemény figyelmét az MSZP cinikus gátlástalanságára Nagy Kálmán Soltész Miklóssal közösen tartott sajtótájékoztatóján. A 2010. évi költségvetést megszorítások sora jellemzi a szociális területen, és ezen belül a gyermekvédelem területén, a legrászorultabbak ellátásánál is – jelentette ki Soltész Miklós az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának kereszténydemokrata alelnöke, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője. Tovább>>
A gladiátor sebeket kap
2010. január 7.
Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a Magyar Narancsban megjelent interjúban a Fidesz és KDNP szövetségét a magyar történelem legsikeresebb politikai konstrukciójának nevezte. „Egy nagy néppárthoz sokan pragmatikus alapon kapcsolódnak, nem pedig valamilyen világnézeti elkötelezettségből. Tovább>>
Az MSZP-kormány ellehetetleníti a családokat, külföldi kézre játszaná az emberek nyugdíját
A szocialisták szétverik a bölcsődei ellátást, további terheket rónak a családokra, amivel a gyermekvállalási kedvet csökkentik – jelentette ki sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának kereszténydemokrata alelnöke. A magánnyugdíj-pénztárak privatizációjával a kormány el akarta lopni az emberek befektetéseit, nyugdíját – mondta a politikus arra a hírre reagálva, hogy Sólyom László államfő az Alkotmánybírósághoz fordult a magánnyugdíjról szóló törvény miatt. Tovább>>
Újjáépítést várok
(Hoffmann Rózsa) 2010. január 5.
Olyat, amely a nagy világégések után megtisztulást is szokott hozni. Remélek továbbá több igazságot és jóval kevesebb hamisságot! Több szeretetet és kevesebb irigységet, gyűlöletet! Több szolidaritást és kevesebb szegénységet! Újra megtalált, mind tekintélyesebb magyar hazát! Tovább>>>
Az MSZP nyilatkozat kampányát beindította " nincs is jelentősége a tavaszi választásoknak " felkiáltással. Tovább>>
Az MSZP-kormány ellehetetleníti a családokat, külföldi kézre játszaná az emberek nyugdíját
2010. január 4.
A szocialisták szétverik a bölcsődei ellátást, további terheket rónak a családokra, amivel a gyermekvállalási kedvet csökkentik – jelentette ki sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottságának kereszténydemokrata alelnöke. A magánnyugdíj-pénztárak privatizációjával a kormány el akarta lopni az emberek befektetéseit, nyugdíját – mondta a politikus arra a hírre reagálva, hogy Sólyom László államfő az Alkotmánybírósághoz fordult a magánnyugdíjról szóló törvény miatt. Tovább>>
A romeltakarítás és az újjáépítés vár ránk
2010. január 1.
2010. január 1-jén este a HírTV Péntek 8 című műsorában Semjén Zsolttal, a KDNP elnökével beszélgetett Rákay Philip és Csermely Péter. Semjén Zsolt többek között közölte: a jövő évi választás a rendszerváltás óta eltelt időszak legfontosabb voksolása lesz, ami után a Fidesz–KDNP szövetségre a romeltakarítás és az újjáépítés vár. A KDNP egyik fő feladata jövőre, hogy a szociális igazságosság gondolatát ne engedje át az MSZP-nek. Tovább>>
Sólyom László köztársasági elnök újévi beszéde
Köszöntöm Magyarország minden lakosát és a magyar nemzet minden tagját!
Honfitársaim!
Lehetetlen, hogy újévkor ne az újrakezdésről beszéljünk. Hiszen karácsony, újév, vízkereszt ugyanannak az ünnepkörnek a tagjai. S ezek az ünnepek a megújulás örömét adják nekünk.
Ezek azok a napok, amikor megújul a világ. A Nap pályája ismét győzedelmesen emelkedni kezd. Immár hosszabbodnak a nappalok. Hiába van tél, a tavasz közeledtének jegyébe fordult már minden. A kozmosz nagy változásai azonban nélkülünk csak körben forognak. Az ember életének viszont célja van; a mi időnk nem forog körbe. A megújulást, az újrakezdést mi mindnyájan életünk és történelmünk egyenesére írjuk. Tovább>>
 
   
P
„Család, te vagy az Egyház útja! Család, te vagy az emberiség útja!” II. János Pál pápa 
KDNP

 

A változás szüksége a - változás szövetsége!

Kereszténydemokrata Néppárt Keszthelyi Szervezete

infokdnp(kukac)gmail.com

 

KDNP